Lakberendezés a modern kor „betegségei” ellen

A szívünk legmélyén mindannyian zseniális lakberendezők vagyunk, nemtől, kortól, beállítottságtól függetlenül. Nap, mint nap - akár észrevétlenül is – alakítjuk, építjük környezetünket azért, hogy kényelmesebben, kellemesebben, egészségesebben élhessük életünket.

A lakberendezés tehát jóval több, mint azt először gondolnánk. A már-már közhelyként emlegetett rohanó életmód számtalan olyan betegséget termel ki, amely rányomja bélyegét mindennapjainkra. Nem is gondolnánk, hogy a legtöbbjük olyan jellegű, melyet egy pici életmódváltással lényegesen jobbá, elviselhetőbbé lehet tenni, akár azzal, hogy változtatunk környezetünkön, körülményeinken.

Érdemes tehát elgondolkodni, hogy mik azok a lépések, melyeket megtéve jobban érezzük magunkat otthonunkban. Ha több impulzusra, aktivitásra vágyunk válasszunk például élénk színű – piros, narancssárga – kiegészítőket, falszíneket nappalinkba, de a mintás kárpitok és tapéták is feldobhatnak egy-egy lakásrészt. A lelki regenerálódásnak tehát igen fontos része az, ha időt fordítunk környezetünk és ezzel saját magunk szépítésére.

A lakberendezés azonban nem csak egy hobbi vagy hóbort. Igen nagy felelősség és döntés előtt áll az, aki ülőgarnitúrát, ágyat vagy matracot keres nappalijába, hálószobájába. Sokszor nem is tudjuk, hogy milyen szempontok alapján keressünk, hiszen a dizájn mellett még számtalan fontos tényezőt kell figyelembe vennünk.

Kanapévásárlásnál lényeges szempont a szoba mérete, a falak színei, a család létszáma és az, hogy milyen célra szeretnénk használni újdonsült „családtagunkat”. Ha a nappali pusztán nappaliként funkcionál, akkor egy fix sarokgarnitúra vagy 3-2-1 összeállítás lehet az ideális választás. Ha már egyszer-egyszer ismerőseink elszállásolásáról is gondoskodnunk kell, érdemes olyan ülőalkalmatosságot választani, amiben vendégágy található, így akkor sem leszünk bajban, ha váratlan látogatók érkeznek hozzánk, akár több napra. Amennyiben garnitúránkat a hálószobába szeretnénk elhelyezni, vagy a nappalit használjuk hálóként, a tökéletes vásárlás egy komfortágyas kanapé, melyben optimálisan ötvöződik a dizájn és a praktikum. Az ilyen garnitúrák egy mozdulattal ággyá alakíthatók, matracuk mindennapos alvásra is alkalmas, nappal pedig tökéletes ülőbútorként funkcionálnak.

A hálószoba életünk másik fontos színtere. Ha forgolódással, álmatlansággal telnek éjszakáink, az kihat életünk minden területére. A nyugodt álmokért tehát sokszor keményen meg kell dolgoznunk. Szerencsére ma már számtalan ágy, matrac és egyéb alvásrendszer közül tudjuk kiválasztani azt, ami számunkra és egészségünknek is a legjobb. Ha szeretjük a természetes anyagokat, illatokat, hangulatot, próbáljunk ki egy tömörfa ágykeretet. Válasszunk bele olyan matracot, ami kényelmes, maximálisan alátámasztja a testet, és segít esetleges egészségügyi problémáinkon: allergián, gyakori hátfájáson vagy álmatlanságon. Amennyiben komplett alvásrendszert keresünk, a Magyarországon újdonságnak számító boxspring rendszerek elégíthetik ki kíváncsiságunkat. Az első és legfontosabb tehát, hogy sose vegyünk a nélkül ülő-vagy alvóbútort, hogy nem bizonyosodtunk meg arról, hogy az maximálisan megfelel igényeinknek.

Mi tehát a lakberendezés? Gyógyír testnek és léleknek egyaránt! 

Vegyél részt nyereményjákunkon, amivel most 30.000 forint értékű étkészletet nyerhetsz.

Bővebb lakberendezési tanácsokat, információkat a www.quattromobili.hu oldalon olvashattok.

Hozzászólások
HÍRLEVÉL
Büntetlen finomságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink